Óda:

 

Műfaji meghatározás:

Az óda emelkedett hangú, magasztos tárgyú, rendszerint bonyolult ritmikájú és felépítésű, terjedelmesebb költemény. A műfajmegjelölés eredeti jelentése: általában pengetős hangszer által kísért dal. A műfaj még a legújszerűbb változatában is szívesen használja a leghagyományosabb retorikai-stilisztikai fordulatokat, megoldásokat. 918. József Attila zenei szerkesztésű Ódája, 1934 szerelmi költészetünk egyik csúcsa, A Dunánál (1936) pedig a pindaroszi ódaváltozat megújítása.

Pindarosz (Kr. e. 5-6. sz) által szerzett győzelmi énekei közösségi alkalmakon hangzottak el, hősöket, atlétákat dicsőítettek. Szerkezetükben három egység ismétlődik: strófa (odafordulás a tárgyhoz, a tárgy megnevezése), antistrófa (a tárgy kifejtése), epodosz (a tárgyból levonható tanulság).

 

 

ÓDA[E1] 

1

Itt ülök csillámló sziklafalon.[E2] 
Az ifju nyár
könnyű szellője, mint egy kedves[E3] 
vacsora melege, száll.[E4] 
Szoktatom szívemet a csendhez.
Nem oly nehéz -[E5] 
idesereglik, ami tovatűnt,
a fej lehajlik és lecsüng
a kéz.[E6] 

Nézem a hegyek sörényét -
homlokod fényét[E7] 
villantja minden levél.[E8] 
Az úton senki, senki,[E9] 
látom, hogy meglebbenti
szoknyád a szél.
És a törékeny lombok alatt
látom előrebiccenni hajad,
megrezzenni lágy emlőidet és[E10] 
- amint elfut a Szinva-patak -[E11] 
ím újra látom, hogy fakad
a kerek fehér köveken,[E12] 
fogaidon a tündér nevetés.[E13] 

2

Óh mennyire szeretlek téged,[E14] 
ki szóra bírtad egyaránt
a szív legmélyebb üregeiben
cseleit szövő, fondor magányt[E15] 
s a mindenséget.[E16] 
Ki mint vízesés önnön robajától,[E17] 
elválsz tőlem és halkan futsz tova,[E18] 
míg én, életem csúcsai közt, a távol
közelében, zengem, sikoltom,
verődve földön és égbolton,
hogy szeretlek, te édes mostoha![E19] 

3

Szeretlek, mint anyját a gyermek[E20] ,[E21] 
mint mélyüket a hallgatag vermek,[E22] 
szeretlek, mint a fényt a termek,
mint lángot a lélek, test a nyugalmat!
Szeretlek, mint élni szeretnek
halandók, amíg meg nem halnak.

Minden mosolyod, mozdulatod, szavad,
őrzöm, mint hulló tárgyakat a föld.[E23] 
Elmémbe, mint a fémbe a savak,[E24] 
ösztöneimmel belemartalak,
te kedves, szép alak,
lényed ott minden lényeget kitölt.

A pillanatok zörögve elvonulnak,[E25] 
de te némán ülsz fülemben.[E26] 
Csillagok gyúlnak és lehullnak,
de te megálltál szememben.[E27] 
Ízed, miként a barlangban a csend,
számban kihűlve leng[E28] 
s a vizes poháron kezed,
rajta a finom erezet,
föl-földereng.[E29] 

4

Óh, hát miféle anyag vagyok én,
hogy pillantásod metsz és alakít?[E30] 
Miféle lélek és miféle fény
s ámulatra méltó tünemény,[E31] 
hogy bejárhatom a semmiség ködén
termékeny tested lankás tájait?[E32] 

S mint megnyílt értelembe az i[E33] ge,
alászállhatok rejtelmeibe!...

Vérköreid, miként a rózsabokrok,
reszketnek szüntelen.
Viszik az örök áramot, hogy
orcádon nyíljon ki a szerelem[E34] 
s méhednek áldott gyümölcse legyen.[E35] 
Gyomrod érzékeny talaját
a sok gyökerecske át meg át
hímezi, finom fonalát
csomóba szőve, bontva bogját -
hogy nedűid sejtje gyűjtse sok raját
s lombos tüdőd szép cserjéi saját
dicsőségüket susogják!

Az örök anyag boldogan halad[E36] 
benned a belek alagútjain
és gazdag életet nyer a salak
a buzgó vesék forró kútjain!

Hullámzó dombok emelkednek,[E37] 
csillagképek rezegnek benned,
tavak mozdulnak, munkálnak gyárak,
sürög millió élő állat,
bogár,
hinár,
a kegyetlenség és a jóság;
nap süt, homályló északi fény borong -
tartalmaidban ott bolyong
az öntudatlan örökkévalóság[E38] .[E39] 

5

Mint al[E40] vadt vérdarabok,[E41] 
úgy hullnak eléd
ezek a szavak.
A lét dadog,[E42] 
csak a törvény a tiszta beszéd.[E43] 
De szorgos szerveim, kik újjászülnek
napról napra, már fölkészülnek,
hogy elnémuljanak.[E44] 

De addig mind kiált -
Kit két ezer millió embernek[E45] 
sokaságából kiszemelnek,
te egyetlen, te lá[E46] gy
bölc[E47] ső, erős s[E48] ír, eleven ág[E49] y,[E50] 
fogadj magadba!...[E51] 

(Milyen magas e hajnali ég!
Seregek csillognak érceiben.
Bántja szemem a nagy fényesség.
El vagyok veszve, azt hiszem.[E52] 
Hallom, amint fölöttem csattog,
ver a szivem.)[E53] 

6

(Mellékdal)[E54] [E55] 

(Visz a vonat, megyek utánad,[E56] 
talán ma még meg is talállak,[E57] 
talá[E58] n kihűl e lángoló arc,
talán csendesen meg is szólalsz:

Csobog a langyos víz, fürödj meg![E59] 
Ime a kendő, törülközz meg![E60] 
Sül a h[E61] ús, enyhítse étvágyad!
Ahol én fekszem, az az ágyad.)[E62] 

1933. június


Óda (1933)

 

  1. Az első rész látásmódja az impresszionista festőkéhez hasonló: langyos „könnyű szellő” mozgatja a fényben villogó leveleket, távolabb patak vize csillog, a feltámadó szél meglebbenti az úton haladó nő szoknyáját.

·                 A természet csendjénél is nagyobb a belső csend.

·                 A tájban megjelenő nőalak is az emlékezésből merül fel.

·                 (József Attilára nagy hatással volt a századforduló jeles francia gondolkodójának, Henri Bergsonnak emlékezés-elmélete, mely szerint minden pillanatunkban benne van - tudtunkkal vagy anélkül - egész múltunk, sőt őseink egész múltja; az emlékezés pedig nem visszatérés a múltba, hanem a múlt minduntalan betolakodása a jelenbe. A múlt a lélek, a jelen a test: az emlékezés a lélek hatása a testre.)

2.              A szemlélődő első rész után a második rész szenvedélyes vallomással kezdődik: Óh, mennyire szeretlek téged”.

·                 A vallomásban kegyetlen disszonanciák, tragikus megriadások is érvényre jutnak, hangot kap a végre már szóra bírt magány visszatérésétől való rettegés.

·                 A hatalmas ellentétek („földön és égbolton”),

·                 az ellentétes irányú mozgások,

·                 az oximoronok, az értelmileg látszólag egymást kizáró ellentétek összekapcsolása („a távol közelében”, „édes mostoha”) mind azt szolgálják, hogy kettejük találkozása sorsfordító lehetőség.

3.              A harmadik rész visszafogottabb, s mégis, állhatatos nyugalmával, a varázsmondókákra emlékeztető rendíthetetlenségével tesz hitet szerelméről.

·                 A tudat és az ösztönök tevékenysége is egymásba olvad („Elmémbe, mint a fémbe a savak, / ösztöneimmel belemartalak”).

·                 Az Ódában: az összes érzéki adat mintha a tapasztalaton túli, eszményivé távolított nőalak („lényed ott minden lényeget kitölt”) ősképére utalna vissza.

·                 Igaz, a világot átfogó figyelem végül megállapodik egyetlen apró emberi részleten („a vizes poháron kezed”).

4.              A negyedik rész a lírai én önmagára vonatkozó kérdéseivel kezdődik (hogy „miféle anyag” ő)

·                 A negyedik rész hatalmas biológiai víziót vázol fel: egyetlen női test szervrendszerében az egész univerzum harmóniáját mutatja be.

·                 Elsőként Ignotus Pál figyelt fel rá, hogy „a bonctani hódolatnak ugyanaz a keveréke csap ki belőle, mint a Thomas Mann Varázshegyének gyönyörű lapjaiból, amikor a fiatal Castorp gondolatban bejárja az orosz asszony izületeit, rostjait, sejtjeit.”

·                 A szeretett nő fiziológiai lényének leírása irodalmunkban eddig költőietlennek számított.

·                 József Attila ezt az alantasnak ítélt témát is a költészet magasába emeli, felmagasztosítja: a „méhednek áldott gyümölcse” formula egy Szűz Máriához szóló imádságból való.

·                 Az anyag vegetatív burjánzását emberi értelemmel telíti; az asszonyi test rejtelmeibe alászállva eljut a természeti-anyagi világ folytonosságának, az „öntudatlan örökkévalóság” misztériumának átéléséhez.

5.              A hatalmas látomás után a lírai én ismét visszatér a múlékony emberi lét világába.

·                 Úgy érzi, a szavak szánalmasan keveset mondanak, hiszen csak a létet ragadják meg, a tapasztalati világot célozzák, holott a lényeg, a törvény túl van azon.

·                 Újra fellobban a szenvedély, az önkívülettel határos, kétségbeesetten könyörgő-követelő indulatkitörés a vers érzelmi csúcspontja. (A „lágy bölcső, erős sír, eleven ágy” hármas metaforája a szerelemben való megsemmisülés és újjászületés misztériumát idézi fel.)

·                 A zárójelbe tett szakaszban a hajnal - ahogy József Attila más verseiben - a gyötrelmes éjszaka utáni feloldódást jelöli. Az, hogy most „bántó fényesség” a lírai én számára, a viszonzatlan szerelemtől való félelmének, elveszettségének nagyságát mutatja.

6.              A roppant feszültségek a Mellékdal tiszta egyszerűségében oldódnak fel: a költemény zárlata a lét bonyolult szövevénye után a mindennapok világába vezet. Ám ilyen előzmények után merőben más jelentést, hasonlíthatatlanul nagyobb jelentőséget kapnak a legelemibb szükségletek.


 [E1]Cím, műfajjelölő.

 [E2]Helyzetábrázolás, leírás, részletezés. Sok költői jelző.

 [E3]Hasonlat, miért pont kedves vacsora? Megnyugtató. Jóleső érzés.

 [E4]Megszemélyesítés és hasonlat is egyben.

 [E5]Milyen csend ez? Halál? Nyugalom, béke? Szerelemben felismert megnyugvás vagy az élettől való megválás?

 [E6]Meditatív állapot, talán a pihenés, álmodozás, még inkább a megsemmisülésre utal.

 [E7]Metonímia, megszemélyesítés is.

 [E8]megszemélyesítés

 [E9]magány

 [E10]erotikus képek, a táj elemi a nő testrészeit juttatják eszébe. Ezek mindegyike erotikus töltéssel rendelkezik.

 [E11]Utalás a helyszínre.

 [E12]Újabb találó metafora.

 [E13]Jelzős szerkezet, elbűvölő nőalakról van itt szó.

 [E14]Kitörés, szerelmi megnyilatkozás, vallomás. Kétségbeesett felkiáltás.

 [E15]Felszabadító hatása van a szerelemnek. Megfosztja az egyébként állandóan jelen lévő magányosság érzetétől.

 [E16]Túlzás.

 [E17]Hasonlat.

 [E18]Széttartó képek tömkelege, sok ellentét.

 [E19]Oximoron az ellentétek közül a legerősebb. Vajon nem utalás-e az anya alakjára?

 [E20]Miért éppen ez a kép? Anya-gyermek viszony meghatározó.

 [E21]Újabb szerelmi vallomás szókereséssel, hasonlatokba öntve.

 [E22]Keresi a megfelelő hasonlatot, de nem lehet megtalálni. Lásd Radnóti Miklós: Tétova óda.

 [E23]Halmozás.

 [E24]Az ösztönök és a lélek mélyéig hatol ez az érzés.

 [E25]Furcsa kép, kakofonikus hangzás. Nem lehet megragadni az egyébként elröppenő pillanatot.

 [E26]szinesztézia

 [E27]ellentétezés kötőszó segítségével.

 [E28]Szinesztézia, megszemélyesítés

 [E29]Egy jellemző kép kimerevítése Lásd Radnóti Miklós: Tétova óda.

 

 [E30]Költői kérdések

 [E31]A tünemény már másodszor a versben.

 [E32]Csupa kérdőjel. Vajon tényleg megvalósult a fizikális kapcsolat? Vélhetően NEM.

 [E33]Írók Gazdasági Egyesülete, meg a bibliai teremtő ige.

 [E34]Termékenység, a női test rejtelmei, erotikus képzetek.

 [E35]Utalás Ave Maria= Üdvözlégy Mária kezdetű imádság egy sorára. „Áldott a te méhednek gyümölcse, Jézus”

 [E36]Költőivé tenni az emésztés folyamatát? Ez a költői bravúr!

 [E37]A nő testében, lényében ott a világ.

 [E38]alliteráci

 [E39]Megint pszichoanalízis. Miért öntudatlan? Újra az ösztönök világába lépünk.

 [E40]Hátborzongató hatást kelt az emberben az alvadt vér hullása.

 [E41]Mit sem érnek a szavak. Lásd Radnóti Miklós: Tétova óda.

 

 [E42]Az életben semmi sem biztos, a szavak sem.

 [E43]? a törvény kimond, kinyilatkoztat. De van-e benne érzelem?

 [E44]Készülődés a halálra, újra visszatérve a versben.

 [E45]Számneves túlzás.

 [E46]Jelzők sokasága jellemzi.

 [E47]Kezdet, zsületés.

 [E48]halál

 [E49]nász, egyesülés

 [E50]Metaforák halmaza ez.

 [E51]Kétségbeesett kiáltás, követelés a szerelmi egyesülés vágya. Szinte szánalmas könyörgés ez!

 [E52]Világra való csodálkozás, szinte zavaró a táj. Szerelemben elveszni. Életről halálra elveszni.

 [E53]Félelem, riadtság, metonímia.

 [E54]Szántó Juditnak írta, mintegy engesztelésül. Judit egyébként öngyilkosságot kísérelt meg e miatt a vers miatt.

 [E55]Idilli(?)

 [E56]Miért zárójeles?

 

 [E57]Megszerkesztettebb, mint az első egység. Az szabadvers, ez formailag tökéletes, páros rímelésű sorokat tartalmaz. Kétütemű kilencesek a sorok a ritmust tekintve.

 [E58]Miért a talán? Újabb kételyek. Ez sem biztos érzelem.

 [E59]Folyamatot ábrázol. A találkozástól a meghitt együttlétig.

 [E60]Ki mondhatja ezt? A férfi, a nő? Felszólítás?

 [E61]Mit jelentenek a következő motívumok: víz, hús, ágy?

 [E62]Nem árulkodik felfokozott érzelmekről. Földhözragadt. A mellérendelések egymás után való halmozása, de kötőszó nélkül.